A szolidaritás jegyében a magyar Kormány összesen 100 darab lélegeztetőgépet biztosít Ukrajnának, illetve Kárpátaljának a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében.
2020. november 23-án, videokonferencia keretében került sor a Külügyek Tanácsa nemzetközi fejlesztési formációjának informális miniszteri szintű ülésére, amelyen hazánkat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. A tanácsülés két fő vitapontja keretében a miniszterek megvitatták a nemi egyenlőség kérdését az Európai Unió külső dimenziójában, továbbá eszmét cseréltek a fejlődő országok államadósságának fenntarthatóságáról, illetve lehetséges könnyítéséről.
A pályázati folyamat eredményeképpen a Vital Management Kft. valósíthatja meg a jordániai egészségügyi kapacitások fejlesztését célzó projektet.
2020. november 9-10-én, virtuális formában került megrendezésre az OECD Fejlesztéstámogatási Bizottságának (DAC) magas szintű ülése, amelyen Magyarországot Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára képviselte. Az ülésen a tagországok a koronavírus-járvány által teremtett finanszírozási kihívások kezeléséről, a magántőke bevonását célzó fejlesztésfinanszírozás szerepéről és az úgynevezett „zöld újjáépítés” koncepciójáról folytattak eszmecserét.
A magyar Kormány döntése értelmében a Külgazdasági és Külügyminisztérium a magyar-lengyel együttműködés keretében egy Jordániában megvalósítandó egészségügyi fejlesztési projektre vonatkozó pályázati felhívást hirdet ki.
A pályázati felhívás részét képezi Magyarország eddigi legnagyobb kötetlen fejlesztési programjának, amelynek célja – összhangban Magyarország 2020 és 2025 közötti időszakra vonatkozó Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Stratégiájával (NEFE2025) –, hogy hazánk projektalapú támogatás révén elősegítse Uganda fenntartható fejlődését és stabilitását. Jelen felhívás ezúttal az ugandai turisztikai ágazat digitalizációjára irányuló fejlesztési projektek benyújtását invitálta.
Magyarország kiemelt célkitűzése a migráció kiváltó okainak helyben történő kezelése, melynek elérése érdekében a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy, a Közel-Keleten megvalósítandó fejlesztési projektre vonatkozó pályázati felhívást hirdetett meg 52,5 millió forint értékben. A kiírás célja egy hivatalos fejlesztési támogatásra jogosult közel-keleti ország egészségügyi képességének javítása, hozzájárulva ezáltal a migrációs kihívások helyben történő kezeléséhez.
Magyarország 50 darab lélegeztetőgépet biztosított 22 kárpátaljai kórház, illetve egészségügyi központ számára a COVID-19 világjárványból fakadó epidemiológiai helyzetre tekintettel.
A magyar szolidaritás jelképeként a Külgazdasági és Külügyminisztérium magyar gyártású klinikai defibrillátor készüléket adományozott a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság részére.
A 2020. augusztus 4-i bejrúti robbanásban megsebesültek ellátása érdekében négyfős magyar orvoscsapata utazott Libanonba, a helyszínre a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.