Gyakornoki pályázati felhívás

Publikálva: 2019. október 31.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Főosztálya szakmai gyakornoki programot hirdet a kül- és nemzetközi fejlesztéspolitika iránt érdeklődő, felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók részére.

A gyakornoki program során a jelentkezők betekintést nyerhetnek Magyarország nemzetközi fejlesztéspolitikai tevékenységébe, megismerkedhetnek a fejlődő világban a Külgazdasági és Külügyminisztérium által megvalósításra kerülő bilaterális projektekkel, továbbá a multilaterális szervezetek (EU, ENSZ, OECD) fejlesztési tevékenységével. A gyakornoki programra a hallgatóknak 2019. november 30-ig áll módjukban jelentkezni.

A gyakornoki program tekintetében elsősorban az olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik érdeklődést mutatnak a globális Fenntartható Fejlődési Célok (Agenda 2030) megvalósítása iránt, érzékenyek az alacsony- és közepes fejlettségű országok előtt álló társadalmi- és gazdasági kihívásokra, továbbá szívesen nyernének betekintést a magyar, illetve a nemzetközi közösség fejlesztéspolitikai és felzárkóztatási mechanizmusaiba. Tekintettel ugyanakkor a nemzetközi fejlesztéspolitikai terület összetettségére, gyakornoki programunk egyaránt releváns lehet a társadalomtudományi és gazdasági területeken tanulmányokat végző, továbbá a geográfus, illetve nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatók számára.

Menü

Főoldal

Multilaterális nemzetközi fejlesztési együttműködés

Pályázatok

Magyarország nemzetközi fejlesztési támogatása számokban

Dokumentumtár

Navigáció