Az Ugandai Köztársaságban megvalósítandó nemzetközi fejlesztési programra vonatkozó pályázat eredményei

Publikálva: 2019. május 28.

A magyar Kormány döntése értelmében a Külgazdasági és Külügyminisztérium átfogó nemzetközi fejlesztési programot indít az Ugandai Köztársaságban. A program célja, hogy Magyarország projektalapú támogatás révén elősegítse Uganda fenntartható fejlődését és jövőbeni stabilitását.

A program megvalósítása érdekében a 2019. március 29-én kiírt első nyílt felhívásban kibervédelmi, okmánybiztonsági és vízgazdálkodási projektelemekre lehetett pályázni. A formai és szakmai értékeléseket követően a nyertes pályázók kiértesítésére 2019. május 28-án került sor.

 

A 2019. évi pályázat során három vállalat nyert vissza nem térítendő támogatást összesen 2 357 896 279 forint értékben. Az addicionalitás elve alapján megítélt támogatások révén sor kerül Uganda informatikai biztonságának továbbfejlesztésére, egy biometrikus személyazonosító és regisztrációs rendszer kiépítésére, valamint egy ivóvíz-hálózat biztosítására egy helyi menekülttelep számára. Az ugandai helyi igényekre alapozott program kivitelezése várhatóan 2019 nyarán kezdődik meg.

 

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Multilaterális nemzetközi fejlesztési együttműködés

Pályázatok

Magyarország nemzetközi fejlesztési támogatása számokban

Dokumentumtár

Navigáció