Pályázati felhívás egy Ugandában megvalósuló nemzetközi egészségügyi fejlesztési projekt vonatkozásában

Publikálva: 2021. január 20.

A magyar Kormány döntése értelmében a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy Ugandában megvalósítandó egészségügyi fejlesztési projektre vonatkozó pályázati felhívást hirdet ki.

A kiírás célja, – összhangban Magyarország 2020 és 2025 közötti időszakra vonatkozó Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Stratégiájával (NEFE2025) – egy nemzetközi egészségügyi fejlesztési projekt megvalósítása az Ugandai Köztársaságban.

A projekt keretében egy mobil egészségügyi ellátó központ kerül kialakításra, felszerelésre és leszállításra, amely alkalmas oltási és járványügyi feladatok elvégzésére, illetve alapvető egészségügyi ellátás biztosítására. A mobil központ az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO), vagy egy, a WHO helyi irodája által javasolt helyi, Ugandában lévő kedvezményezett részére kerül átadásra, többek között annak érdekében, hogy lehetővé váljon az ott tartózkodó menekültek és helyi rászoruló közösségek egészségügyi ellátása.

A projekt megvalósítása tekintetében a Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet (01-KKM-NEFEFO-2021), amelyre minden jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, nemzetközi fejlesztéssel összefüggő érdekképviseleti tevékenységet folytató egyesület, szövetség, civil szervezet, illetve egyéb jogi személy pályázhat.

A pályázható forrás mértéke: 50 000 000 forint.

Pályázati dokumentumok:

A pályázati felhívás és szabályzat, valamint a benyújtandó mellékleteket tartalmazó teljes pályázati dokumentáció elérhető a jelen lap jobb oldalán, a kapcsolódó anyagoknál.

A pályázatokat 2021. február 22-ig szükséges benyújtani a pályázati felhívásban ismertetett módon.

További tájékoztatás a oHYnPbQZrNXDjE7TWZE2GWbmVmZXBhbHlhemF0QG1mYS5nb3YuaHU= címen kérhető. A beérkezett kérdések 5 munkanaponként rendszeresen a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján közzétett, „Gyakran Ismételt Kérdések” elnevezésű dokumentumban kerülnek írásban megválaszolásra.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Multilaterális nemzetközi fejlesztési együttműködés

Pályázatok

Magyarország nemzetközi fejlesztési támogatása számokban

Dokumentumtár

Navigáció