Hírek

2018. november 28. 16:17

Magyarország és Izrael nemzetközi fejlesztés keretében egyhetes vízgazdálkodási képzést tartott nyugat-balkáni vízügyi szakértők számára

2018. november 12-16. között a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Izraeli Nemzetközi Fejlesztési Együttműködésért Felelős Ügynökség (MASHAV) közös szervezésében vízgazdálkodási témájú szemináriumra került sor Budapesten. Az öt napon át tartó képzésen tizenöt magyar és egy izraeli vízgazdálkodási szakértő tartott előadást négy balkáni ország vízügyi szakemberei számára.

2018. október 4. 9:40

A KKM 5 millió forint értékű humanitárius gyorssegélyt nyújt a természeti katasztrófa sújtotta Indonéziának

2018. szeptember 28-án 5,9-es, majd 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Indonézia Celebesz szigetét. A földrengések következtében több méter magas szökőár alakult ki, amely további pusztítást végzett a szigeten és annak környezetében. A földrengésnek és az ezt követő szökőárnak ezret is meghaladó halálos áldozata és súlyos sérültje van, sok embert eltűntként tartanak nyilván. Palu városában a természeti csapás következtében számtalan épület romokban hever, valamint a hely infrastruktúra is súlyosan megsérült.

2018. szeptember 27. 17:14

A KKM támogatja a bangladesi sziámi ikreket szétválasztó magyar orvosok munkáját

A humanitárius segítségnyújtás területét is felügyelő Joó István, az export növeléséért felelős helyettes államtitkár Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nevében 2018. szeptember 27-én adta át dr. Csókay András idegsebésznek és dr. Pataki Gergely plasztikai sebésznek, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosainak a Külgazdasági és Külügyminisztérium 25 millió forint összegű támogatásáról szóló adományozó levelét.

2018. augusztus 17. 13:13

A KKM a Humanitárius Világnap alkalmából köszönetét fejezte ki a segítségnyújtásban résztvevő magyar szervezeteknek

Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelős helyettes államtitkára a 2018. augusztus 17-én a Humanitárius Világnap alkalmából megrendezett „Életünk a terepen” című szakmai rendezvényen hangsúlyozta, hogy a magyar Kormány továbbra is elkötelezett a gyors és hatékony segítségnyújtás mellett, mind a szomszédságunkban, mind hazánktól távol. Beszédében köszönetet mondott azoknak a magyar szervezeteknek, akik évtizedek óta segítenek a bajbajutottakon.

2018. augusztus 8. 16:13

Életünk a terepen - szakmai rendezvény a Humanitárius Világnap alkalmából

A nemzetközi közösség 2008 óta minden év augusztus 19-én, a Humanitárius Világnap keretében megemlékezik az ENSZ bagdadi irodáját 2003-ban ezen a napon ért támadás 22 áldozatáról, valamint a humanitárius segítségnyújtásban résztvevők áldozatos munkájáról. Ennek részeként és keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Hungary Helps Program augusztus 17-én „Életünk a terepen” címmel szakmai rendezvényt szervez. A rendezvény elsődleges célkitűzése a hazai humanitárius tevékenységet végző szervezetek és személyek tapasztalatainak megvitatása és a széles közvéleménnyel való megosztása. Meghívott előadóink személyes, a terepen szerzett élményeikről számolnak be és mutatják be ezen keresztül a humanitárius munka szépségeit és kihívásait.

2018. augusztus 3. 15:00

A magyar víztisztító berendezés megkezdte működését a laoszi gátszakadás sújtotta területen

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közbenjárásával a katasztrófával érintett laoszi Attapeu tartományba szállított víztisztító berendezés július 31-én, 17:00 órakor beüzemelésre került, és megkezdte a hajlék nélkül maradt lakosság ivóvízzel való azonnali ellátását.

2018. augusztus 1. 11:07

Létrehozásra került Az Export Növeléséért Felelős Helyettes Államtitkárság

Orbán Viktor miniszterelnök 2018. június 14-ei hatállyal Joó Istvánt nevezte ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkárává. A helyettes államtitkár portfóliójához tartozik a nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segítségnyújtás is.

2018. július 22. 11:29

Humanitárius segítségnyújtás keretében klórt adományoz a kormány a kárpátaljai víz tisztításához

A magyar kormány 15 tonna klórt adományoz a kárpátaljai ivóvíz tisztításához.

2018. április 19. 9:40

Klymenko Klymentiy ukrán aknabalesetben sérült kisfiú budapesti rehabilitációja

A szlovén International Trust Fund (ITF) non-profit szervezet és a Bethesda Kórház Alapítvány közreműködésével, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénzbeli adományából került sor Klymenko Klymentiy Olesandrovych kelet-ukrajnai háborús konfliktus során megsérült kisfiú budapesti rehabilitációjára.

2018. április 4. 17:21

Fejlesztési oktatás – NEFE Workshop

Az 1784/2016. (XII. 16.) Kormányhatározat alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) feladata a fejlesztési oktatás hálózatának kialakítása és koordinálása, aminek keretén belül 2018. március 6-án a Külügyi és Külgazdasági Intézetben megrendezésre került az első Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Workshop.