Magyarország és Izrael nemzetközi fejlesztés keretében egyhetes vízgazdálkodási képzést tartott nyugat-balkáni vízügyi szakértők számára

Publikálva: 2018. november 28.

2018. november 12-16. között a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Izraeli Nemzetközi Fejlesztési Együttműködésért Felelős Ügynökség (MASHAV) közös szervezésében vízgazdálkodási témájú szemináriumra került sor Budapesten. Az öt napon át tartó képzésen tizenöt magyar és egy izraeli vízgazdálkodási szakértő tartott előadást négy balkáni ország vízügyi szakemberei számára.

Az Albániából, Montenegróból, Szerbiából és Macedóniából érkező résztvevők áttekintést kaptak hazánk, valamint Izrael vízgazdálkodási tudásáról. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál tett szakmai látogatás során a nemzetközileg is elismert magyar árvízvédelmi rendszer egyes létesítményei a gyakorlatban is bemutatásra kerültek. A szakértők továbbá megtekintették a Fővárosi Vízművek Zrt. által működtetett, világszínvonalú csepeli szennyvíztisztító telepet is.

A szeminárium fő témája az integrált vízgazdálkodással kapcsolatos tapasztalatok megosztása volt, ezen belül is a víztisztítás, az árvízvédelem, a szennyvízkezelés, a csepegtetéses öntözés, valamint az aszálykezelés kérdései.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2015 óta immáron a harmadik alkalommal szervez ilyen jellegű szakmai képzést az Izraeli Nemzetközi Fejlesztési Együttműködésért Felelős Ügynökséggel közösen a kevésbé fejlett térségek, régiók számára. A továbbképzés célja, hogy szaktudásunk bemutatása, valamint átadása révén szorosabb együttműködés alakuljon ki hazánk és a meghívott országok között, ezáltal is hozzájárulva ezen államok gazdasági fejlődéséhez. A rendezvény a VIZITERV Export Környezetvédelmi és Vízügyi Tervező, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. közreműködésével valósult meg.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Multilaterális nemzetközi fejlesztési együttműködés

Pályázatok

Magyarország nemzetközi fejlesztési támogatása számokban

Dokumentumtár

Navigáció