„Nem tudtam, hogy nem csak mi vagyunk veszélyben, (…) ezt az üzenetet viszem haza magammal.” – mondta Teresita Irene Antazu López, a perui Esőerdei Őslakos Népek Regionális Szövetségének elnöke a 2015. október 15-én megrendezett „Magyarország feladatai a környezetvédelemben” című országos konferencián. Az elnökasszony kiemelte, hogy a kontinenseken átnyúló együttműködés elengedhetetlen annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni az anyaföldet a jövő generációi számára is.

Az Európai Bizottság, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács finanszírozásával, a fejlesztés európai éve 2015 (EYD) programsorozat keretében megvalósult konferencia célja hazánk globális szerepvállalásának ismertetése a téma szakértőinek bevonásával.

Beszédében Dr. Mikola István a Párizsban megrendezésre kerülő ENSZ klímakonferencia fontosságát hangsúlyozta. „2015 a cselekvés éve” – fogalmazott, aki szerint decemberben konkrét végrehajtási mechanizmusokban kell megállapodni klímaügyeket illetően. Magyarország pedig elkötelezett egy új globális környezetvédelmi egyezmény létrehozásában, hiszen az éghajlatváltozás hazánkat is közvetlenül érinti.

A párizsi klímacsúcs az EYD számára is kiemelt fontosságú, hiszen az év során kitűzött célok és elért eredmények nagymértékben befolyásolhatják azt, hogy milyen megállapodást hoznak tető alá az országok képviselői.