2016. január 29-én került megrendezésre a Fejlesztés Európai Éve keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiírt „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk” fotópályázat díjátadó ünnepsége. A díjazott alkotásokból készült kiállítás bemutatójával és beszélgetéssel egybekötött díjátadónak a Külügyi és Külgazdasági Intézet adott otthont.

Az esemény vendégeit Dr. Schőberl Márton, az Intézet főigazgatója köszöntötte, majd Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár mondott beszédet. Az államtitkár szerint meg kell találni azokat a kulturális kapcsolódási pontokat, amelyekkel valóban segíteni tudunk a világ más tájain szegénységben élő embereken. Fontos ugyanakkor látni, hogy ez közös érdek, vagyis olyan együttműködést kell kialakítani, ami további motivációt biztosít a támogatás nyújtójának is. Hangsúlyozta, hogy hazánknak, adottságaira tekintettel olyan tudástőke-beruházásokat, technológiai transzfereket kell megvalósítania, amelyek az országok gazdasági fejlődését serkentik, és később üzleti lehetőségeket biztosítanak mindkét fél számára. Dr. Mikola István hozzátette: felelősségünk a világon kialakult egyenlőtlenségek csökkentése, és ha „partnerként, a kulturális érintkezési pontokat megtalálva, az emberi felelősséget átérezve tesszük a dolgunkat”, akkor sikeresek lehetnek e célú programjaink.

Dr. Dancs Ferenc, a Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály beszámolt A Fejlesztés Európai Éve” keretében megvalósított programokról. Beszédében hangsúlyozta a fotóművészet kifejezőképességének erejét, hozzátéve, hogy bízik abban: a díjazott képeken szereplő gyermekek életkörülményeit is sikerülhet jobbá tenni, melyben óriási felelősségünk van. Emellett nyomatékosította, hogy valóban sok munka áll még előttünk azért, hogy a nemzetközi fejlesztési és humanitárius tevékenységgel kapcsolatos felelősségérzet nőjön az emberekben, és átérezzék e munka fontosságát.

A beszédeket követően sor került a díjak átadására. A pályázati kiírásnak megfelelően a zsűri összesen tíz fotót díjazott a több mint kétszáz beérkezett munkából. A 10-4. helyezettek a Mai Manó Ház Könyvesboltjába szóló 25.000 Ft értékű utalványt kaptak:

10. hely: Fehér Bertalan (Doktor, doktor c. kép)
9. hely: Vadócz Péter (Öreg oroszlán)
8. hely: Bihari Balázs (Árnyékban)
7. hely: Luzsicza Fanni (Sodrásban)
6. hely: Cseh Zsombor (Mindennapok)
5. hely: Iskander Diana (Édes Árnyékok)
4. hely: Luzsicza Fanni (Mónika, 12)


A dobogós helyezést elérők a következő díjakban részesültek:

3. hely: Kerekes M. István (Élet a Balkánon) /fotótechnikai termék vásárlására fordítható, 150.000 Ft értékű utalvány
2. hely: Iskander Diana (A kék ruhás nő) /fotótechnikai termék vásárlására fordítható, 250.000 Ft értékű utalvány
1. hely: Hajdú D. András (Cataracta – fotósorozat) / NEFE-fotóriport utazás, melynek keretében egy magyar fejlesztési projektet látogathat meg Kenyában, összesen 550.000 Ft értékben.

A díjátadót követően a közönség egy beszélgetést hallgathatott meg Hajdú D. András, Iskander Diana, Fehér Bertalan és Cseh Zsombor díjazottak, továbbá Solymári Dániel (Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület programvezetője) és Gál Dávid (Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány nemzetközi igazgatója) részvételével, melyet Náray Balázs, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője moderált.

A díjazott alkotásokat ITT tekintheti meg.