A 2015-ös Európai Fejlesztési Év december 9-ei záróeseményével összekötve, december 10-én informális tanácskozást tartottak az EU tagállamok nemzetközi fejlesztésért felelős miniszterei Luxemburgban. A találkozón Dr. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért és Nemzetközi Együttműködésért felelős Államtitkára képviselte Magyarországot.

A Fejlesztési év célja a mélyszegénység leküzdését és a fenntartható fejlődést övező társadalmi tudatosság erősítése, ide értve a fiatal generáció globális kérdések iránti nyitottságának növelését is. A zárás alkalmával az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács képviseletében a luxemburgi soros elnökség közös nyilatkozatot fogadott el a fejlesztési szemléletformálásra irányuló tevékenység folytatásáról. A globális kihívások kezelése témájában fiatal filmkészítők munkáját tekintették meg a résztvevők. Az első díjat a migrációról készített, német rövidfilm kapta.

A tanácsi véleménycsere fő témája is a migráció és a fejlesztéspolitika közötti kapcsolódások áttekintése, a külső aspektusok tárgyalása volt. Mogherini főképviselő megerősítette a tagállamok kérésének időszerűségét az Európát célzó migrációs hullám kiváltó tényezőinek kezelése terén: egyetértés volt abban, hogy a képzésnek, a munkahelyteremtésnek és a foglalkoztatásnak a kibocsátó országokban való támogatását kézzel foghatóbb utókövetésnek kell kísérnie az EU részéről.

Napirenden szerepelt az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai végrehajtására történő felkészülés, mely közös cselekvést igényel az uniós intézmények és a tagállamok részéről. A miniszterek egy átfogó akcióterv előkészítésére, valamint az EU nemzetközi fejlesztéspolitikájának megújítására hívták fel a Bizottságot a fenntartható fejlődési Agenda 2030-ra építve. A magyar hozzászólás a fenntarthatósági kihívások kezelése mellett a migráció gyökereinek kezelését emelte ki.

Az ülés áttekintette emellett a párizsi éghajlat-változási tárgyalások fejleményeit. Zárásként pedig az Európai Fejlesztési Bank javaslatait hallgatták meg a miniszterek, a humanitárius segélyek és a fejlesztési támogatások gyakorlati összekapcsolásáról.