155 millió forintos támogatás Kárpátaljának

Publikálva: 2015. július 3.

Magyarország összesen 200 millió forint (kb. 500 ezer USD) értékű támogatásról döntött 2014-ben, hogy támogassa a Kárpátalján megvalósuló intézményfejlesztési projekteket. A 200 millió forintos keretösszegből 155 millió forint értékben a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fogja koordinálni a felújításokat, a fennmaradó összegből pedig lehetőség nyílik a kárpátaljai történelmi egyházak megsegítésére, illetve a külképviseletek által koordinált ukrajnai fejlesztésekre is.

A 2015. június 12-én megkötött támogatási szerződés immár a harmadik a kárpátaljai Keleti Partnerségi megállapodások sorában, melyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Kovács Ádám Zoltán nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár a kárpátaljai magyar közösség két fontos szervezetének vezetőjével, Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola elnökével és Vass Ilonával, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökével kötött meg.

A Keleti Partnerség program keretein belül eddig több mint 100 közintézmény újult meg Kárpátalján, köztük számos iskola, egészségügyi és egyéb, a helyi közösség érdekeit alapjaiban támogató intézmény is. Mivel a rekonstrukciós munkálatok energiahatékonysági szempontokat figyelembe vételével történtek, így az épületek fenntartásához és működéséhez szükséges, rezsi célú kiadások nagymértékben csökkentek. A mostani megállapodás is számos intézmény megújulását lehetővé teszi, köztük a Kárpátaljai Megyei Állami Levéltár Beregszászi Részlegének, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem könyvtárának korszerűsítését is.

Menü

Főoldal

Nemzetközi fejlesztési együttműködés

Nemzetközi humanitárius segítségnyújtás

Globális célok, Agenda2030

Éves beszámolók Magyarország nemzetközi fejlesztési és humanitárius segítségnyújtási tevékenységéről

Dokumentumtár

Navigáció